Józsa-Kuritár Eszter klinikai szakpszichológus

Józsa-Kuritár Eszter vagyok, felnőtt klinikai szakpszichológus. Alapdiplomámat az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pszichológia szakán szereztem, szakképzésemet a Debreceni Egyetemen végeztem el, a szakvizsgát 2014-ben tettem. 

Kezdetben ló asszisztált terápiával és lovas tréningek vezetésével foglalkoztam, majd az újpesti mentálhigiénés gondozóban dolgoztam, ahol pszichodiagnosztikai feladatok mellett egyéni és csoportos terápiás üléseket tartottam. Évekig a Bátor Tábor Alapítvány elkötelezett önkéntese voltam, később pszichológusként vettem részt turnusokban.

Pszichodinamikus szemléletben gondolkozom, azaz fontosnak tartom annak megértését, hogy a tudattalan folyamatok milyen hatással vannak a viselkedésre, és hogy a múlt hogyan befolyásolja a jelenlegi magatartást, szemléletet, kapcsolati működést. Munkámat integratív szellemiségben végzem, a terápiás folyamatban az "itt és most" jelenségeinek megfigyelése mellett elsősorban az imaginatív módszerek kapnak helyet, de alkalmazok kognitív viselkedésterápiás és pszichodramatikus elemeket is, a kliens személyiségének és problematikájának megfelelően. Mindezek mellett pedig abban hiszek, hogy a terápiás kapcsolat gyógyító erejű, hogy sérüléseinkből gyógyulni biztonságos, elfogadó kapcsolatokon keresztül tudunk. Úgy tapasztalom, hogy a másikhoz való odafordulás és figyelem segít megtalálni, és mobilizálni a belső erőforrásokat, segít meghozni a változásokhoz szükséges döntéseket, és a megtartó kapcsolat segít előrébb jutni a megkezdett úton. Ebben szeretnék segíteni a hozzám fordulóknak.

Munkámat szupervízió mellett végzem.

Munkahelyek

2013-2016: Újpesti Mentálhigiénés Gondozó

2010-2013: Kapcsolat Lovasterápia Központ

Tanulmányok, végzettségek

2003-2010: Pszichológus diploma

(ELTE-PPK)

2010-2014: Klinikai és mentálhigiénés felnőtt szakpszichológus diploma (Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum)

2007-2016: Pszichodráma vezető képzés (Magyar Pszichodráma Egyesület)

2011- : Módszerspecifikus integratív pszichoterápia képzés (Integratív Pszichoterápiás Egyesület)

2011-2012: Body Work önismereti-, és kiképző csoport

2015 EMDR alapfokú képzés