Mészáros Márta klinikai szakpszichológus j.

Több, mint 10 éve foglalkoztat a kérdés, hogyan tud az ember még a legnehezebb helyzetben is megküzdeni a különféle nehézséggel, veszteséggel, hogyan tud új lelki egyensúlyt kialakítani és hogyan tudja a krízist a belső fejlődésére használni. 2011 óta foglalkozom súlyosan traumatizált emberekkel, akiket kísérve rengeteget tanultam a belső tartalékok erejéről. Hiszek abban, hogy mindenkinek vannak olyan sokszor nem is tudott tartalékai, amikből erőt tud meríteni. Ezeknek a tartalékoknak a felkutatásában szeretnék segíteni.
Pszichológusi diplomámat a Károli Gáspár Egyetemen szereztem 2008-ban, majd ezután a Globan Initiative on Psychiatry és Social AIDS Committee 3 éves "HIV és mentális egészség" képzését végeztem el. Singer Magdolnánál tanultam gyászcsoport vezetést, illetve a Magyar Családterápiás Egyesület keretein belül Komlósi Piroskánál képződtem, családterapeuta jelölt vagyok. Jelenleg a SOTE klinikai szakképzését végzem. Két évet dolgoztam kórházi körülmények között, a Szent János Kórház akut osztályán, illetve a XVI. kerület Nappali Kórházában.
Amivel fordulhatnak hozzám:

-PTSD (poszttraumás stressz szindróma)

-veszteségek és gyászfeldolgozás

- traumák, krízisek- HIV+ státusz feldolozása, HIV-vel élők életvezetési nehézségei

- szorongás- hangulatzavarok- életvezetési nehézségek