Pánik – minden, amit tudni érdemes

2020.05.18

Mi az a pánikroham? És a pánikzavar?

A pánikroham erős, gyorsan fokozódó, hirtelen kialakuló, rohamszerűen jelentkező szorongásos állapot, melyet változatos testi-lelki tünetek kísérnek. Ezek közül a tünetek közül leggyakrabban a mellkasi fájdalom, a szapora szívverés, a légzési nehézségek, az izzadás, a remegés jelentkezik, amelyeket ájulástól, megőrüléstől, haláltól vagy súlyos testi betegségtől való félelem is kísérhet. Bár a pánikroham félelmetesnek, testi tünetei miatt pedig veszélyesnek tűnhet, igen gyakori jelenség: gyakorlatilag minden negyedik ember átél élete folyamán legalább egy pánikrohamot.

Ha a pánikrohamok hónapokon keresztül ismétlődően, egyre gyakrabban jelentkeznek, illetve ha a rohamokat átélő személy életét folyamatos félelem és aggódás tölti ki, hogy mi fog történni akkor, ha újból rohamokat tapasztal, pánikzavarról beszélünk. A pánikzavar a populáció 1-5%-át érintő, súlyos lelki probléma, mely jelentősen befolyásolja az azt elszenvedő személy életét, például csökkenti mozgásterét, iskolai vagy munkahelyi problémákat eredményezhet, negatívan befolyásolhatja emberi kapcsolatait is.

Mégis mitől alakul ki?

Ahogyan a legtöbb pszichés probléma, a pánikrohamok, illetve a pánikzavar is több különböző, de egymással összefüggő okra vezethető vissza. A zavar kialakulásában szerepet játszhatnak örökletes (genetikai és biológiai) faktorok, traumatikus vagy negatív életesemények, és különféle pszichológiai tényezők. Pszichológusként a zavar hátterében álló lelki tényezőkről leginkább két elméleti modellben gondolkodunk.

Az egyik ilyen pszichológiai - pontosabban a kognitív viselkedésterápiás - modell központi eleme, hogy a zavarban szenvedő személyeknek van egyfajta érzékenységük arra, hogy teljesen hétköznapi testi történéseiket katasztrofálisnak bélyegezzék, akár egy súlyos testi betegség tüneteként értelmezzék. Ennek szemléltetésére képzeljük el egy egyetemi hallgató esetét. A hallgató vizsgáira készül, izgul azok eredménye miatt. Az izgulás, a vizsgák miatti stressz, a kialvatlanság és a túlzott koffeinfogyasztás teljesen természetes módon enyhe pulzusemelkedést eredményezhet, melyet az érintett személy valamilyen súlyos állapot, például szívroham előjeleként értelmezhet. Egy lehetséges szívroham szinte mindenkiben félelmet és erős szorongást, akár halálfélelmet is gerjeszthet, ez azonban még tovább fokozza a pulzus emelkedését, illetve a személy kórosnak bélyegzett testi tüneteire irányuló figyelmét. Ez végül aztán elviselhetetlen, rohamszerű szorongásos állapottá - vagyis pánikrohammá - fokozódhat. Tegyük fel, hogy a képzeletbeli egyetemi hallgatónk éppen utazás közben, a buszon tapasztalta meg ezt a szörnyű állapotot. Érthető, hogy ezt követően nem szívesen száll buszra, vagyis elkerülő magatartást alakít ki. A roham azonban nem a busz miatt jelentkezett, így elképzelhető, hogy más helyzetekben is kialakulhat, a személy pedig ezek elől a szituációk elől is kitér majd. Ezáltal az elkerülő magatartás miatt a pánikzavarban szenvedő egyén élettere beszűkül, jelentős nehézségeket tapasztalhat a munkahelyi vagy tanulmányi feladatainak elvégzésében, magányossá válik, izolálódik, mindezek pedig fokozzák mentális egészsége leromlását.

A fenti modellen túl a pánikzavar megértésében nagy szerepe van a pszichodinamikus elméleti keretnek is. Ennek alapvetése, hogy a pánikrohamok mögött mindig áll valamilyen okozati tényező, legtöbbször egy fontos személy elveszítése vagy a kapcsolat elveszítésétől való félelem. Ez időben mindig megelőzi az első rohamot, sokszor akár hetekkel, hónapokkal is, így a negatív kapcsolati történés és a roham közötti összefüggés egyáltalán nem egyértelmű. A pánikroham ebben az esetben egy bonyolult, összetett és az esetek többségében tudattalanul zajló gyászreakcióként értelmezhető. Természetesen itt is szükség van egyéni érzékenységre, hiszen az emberek jelentős része nem reagál rohamszerű szorongással egy kapcsolat elveszítésére vagy annak lehetőségére. A pszichodinamikus elmélet ezt az érzékenységet a koragyermekkori tapasztalatokkal hozza összefüggésbe. Gyermekkorunkban a szüleink hozzánk való viszonyulása által megtanuljuk, hogyan viselkedjünk egy kapcsolatban és mi történik akkor, ha a kapcsolat átmenetileg vagy tartósan megszakad. Ideális esetben a szüleink biztonságos érzelmi bázist jelentenek, akiktől távolodhatunk, hogy felfedezhessük a körülöttünk lévő világot, majd a távolodást követően vissza is térhetünk. Pánikzavarral küzdő egyének esetében ez a kapcsolat kiszámíthatatlan, a szülők nem jutalmazzák vagy büntetik a függetlenedési törekvéseket, a visszatérésre pedig haraggal, sértődéssel, érzelemmegvonással reagálnak. A gyermek ezeket a felé irányuló érzéseket - melyek erős szorongást okoznak - képtelen szóban kifejezni, így annak csak testi megnyilvánulásait éli át: hevesebbé válik a szívdobogása, izzad, fél, ráadásul a szülei sem állnak rendelkezésére abban, hogy ezeket a furcsa és kellemetlen tapasztalatait megmagyarázzák számára. Ezáltal azonban a gyermek szorongása nem egy világos, nyelvi eszközökkel is kifejezhető formát ölt, tehát tudatos úton elérhetetlenné, tudattalanná válik. A későbbiekben ez a tudattalan működésmód lép életbe: felnőttkorban a kapcsolat elveszítése vagy annak lehetősége a gyermekkorihoz hasonló érzéseket eredményez a személyben, melyeket azonban képtelen szóban megfogalmazni, így szorongását a pánikrohamok testi tünetein keresztül éli át.

Mit tegyek, ha pánikrohamot tapasztalok?

A pánikrohamok sokszor súlyos testi vagy mentális betegségekre emlékeztetnek: szívrohamra, légzési elégtelenségre, "megőrülésre". Ezek a tünetek rendkívül aggasztóak, így az esetek igen jelentős számában a rohamot átélő személyek azonnali segítséget keresnek: mentőt hívnak, felkeresik a háziorvosukat vagy a sürgősségi osztályt. Ezáltal a zavarban szenvedő egyének viszonylag gyorsan juthatnak szakszerű segítséghez.

Sorozatos pánikrohamok átélése esetében mindenképpen javasolt klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta vagy pszichiáter szakorvos felkeresése. A pszichiáter részletes vizsgálatot és interjút követően, ha a zavar súlyossága indokolja, gyógyszeres kezelést írhat elő a tünetek csökkentésére, illetve olyan vizsgálatokra irányítja a pácienst, melyek kizárják a tünetek hátterében meghúzódó egyéb lehetséges testi betegségeket. A klinikai szakpszichológus, illetve a pszichoterapeuta a fent ismertetett okozati tényezők feltárása útján segítséget nyújt a páciensnek a zavar megértésében és a hozzá kapcsolódó, nem tudatos érzelmi állapotok, viselkedéselemek és viszonyulásmódok korrekciójában, ezzel is támogatva a tartós és kiegyensúlyozott lélektani működést. 


Tiringer Melinda klinikai szakpszichológus j.